hinni vagy nem hinni • to believe or not to believe

Ha olvastátok a korábbi bejegyzéseket tudjátok, milyen régóta vívódunk a férjemmel Bojka "felvilágosítását" illetően. Múlt karácsonykor az angyalos mese utolsó előadását elbuktuk. Igaz, én kínosan ügyeltem minden alkalommal a csomagolópapírra, a szalagokra, a kísérő kártyákra (nehogy az angyalok által használt és az egymásnak szánt ajándékoké egyforma legyen!), de Bojka figyelmét semmi sem kerülte el és ezúttal sikerült sarokba szorítania:  "...ühüm, és az angyal miért az én celluxomat használja?" Akkor a férjemmel kaptunk az alkalmon és beismerő vallomást tettünk. Aztán ha már úgyis szóba került, akkor bevallottuk a Télapót és a Nyulat is. Ami ezután következett arra nem voltunk felkészülve. Hatalmas zokogásba torkollt a Szenteste és mi elég szerencsétlenül álltunk a probléma előtt. Tudtuk, hogy Bojka minden barátja túl van már a Jézuskás sztorin (a nagyobb testvérek áldásos közreműködésének köszönhetően), de Bojka kiállt az igaza mellett: váltig állította, hogy akik hisznek az angyalokban azoknak ők hoznak ajándékot, akik pedig nem, azokat a szüleik ajándékozzák meg. És tessék. Azért sírt, hogy "mekkora hülyét csinált magából "és hogy "tudhatta volna előbb is"! Szerencsére minket nem hibáztatott, mert már úgyis állati lelkiismeret furdalásunk volt. Azzal vígasztaltuk, hogy ez a "játék" legalább olyan csoda nekünk felnőtteknek, mint neki, nem pedig átverés. Nem akartuk becsapni vele, hiszen mi is újra éljük az ünnepek izgalmát, egészen úgy, mint gyerekkorunkban. Arra kértük, hogy gondolja végig mennyire várja a szülinapját és mennyire a Karácsonyt! A különbség pedig azt mutatja, hogy nincs hiába a varázslat, a játék, a mese. Mennyire más lenne, ha csak a kezébe adnánk az ajándékokat! Az angyalok egyébként is léteznek, csak nem masnival díszített ajándékokat kapunk tőlük. A magyarázat valószínűleg célba ért, igaz napokkal később jött csak a feloldozás. Nyilván ennyi időre volt szüksége, hogy helyre tegye a dolgokat. Bojka ezzel állt elénk: "Mindig azt kértem az angyaloktól, hogy láthassam őket és most igazaból teljesült a kívánságom... Ti vagytok az angyalok és láthatlak benneteket minden nap."A leggyönyörűbb, legmeghatóbb dolog volt, amit valaha hallottunk.
Hogy miért mesélem ezt el Húsvétkor? Eddig tartott, amíg rájöttem, hogy Bojka miért volt annyira kétségbeesve. Attól tartott, hogy ezentúl az ünnep varázslatos részéről le kell mondania. Bevallom mi is komolyan elgondolkodtunk, hogy most hogyan lesz tovább? Az eddigi koreográfia szerves részévé vált az ünnepeknek, nem egyszerű az egészet hipp-hopp átírni. Bojka ösztönösen rájött a megoldásra: megkért minket, hogy ha lehet, Húsvétkor ugyanúgy dugjuk el az ajándékokat mint eddig. De most ő is csatlakozik a csapathoz, ő is készít ajándékot amit meg lehet keresni. Ezzel meg is van a megnyugtató folytonosság.
A tojás és ajándék vadászatot tehát idén is megrendeztük. Mindössze annyi változott, hogy mielőtt Bojka megjelent volna a lépcső tetején lekiabált:
- Készen vagytok már? :-))))



If you’ve read the previous entries, you know we’ve been on the fence for a long time with my husband regarding Bojka’s “enlightenment”. Last Christmas we failed the last performance of the angel story. Although I paid close attention every time to the wrapping paper, ribbons, cards (the cards used by the angels and the ones on our gifts to each other can’t be the same!), but nothing escaped Bojka’s attention, and this time she managed to corner us: “…uh-huh, and why is the angel using my tape?” We seized the opportunity with my husband and made a confession. And if we were on the subject anyway, we confessed Santa and the Bunny, too. We weren’t prepared for what came next. Christmas Eve fell into a great sobbing, and we stood rather awkwardly in front of the problem. We knew all of Bojka’s friends were already over the Jesus story (thanks to the beneficial contribution of older siblings), but Bojka persisted: she insisted that for the people who believe in them, the angels bring gifts, and those who don’t, get gifts from their parents. And voilá. She was crying because “she made such an idiot of herself” and “she should have known earlier”! Luckily she didn’t blame us because we were feeling really guilty anyway. We consoled her saying that this “game” is at least as much of a miracle for us adults as it is for her, it’s not a scam. We didn’t want to deceive her with it, since we relive the excitement of the holidays, too, quite like we did in our childhoods. We asked her to think about how excited she is for her birthday and how much for Christmas! And the difference shows that the magic, games, stories are not in vain. How different it would be if we would just give her her presents in her hands. Angels exist, anyway, only we don’t get gifts wrapped in ribbons from them. The explanation probably hit the target, although absolution came only days later. Clearly that’s how much time she needed to put things in their place. Bojka came to us and said, “I always asked the angels to let me see them and actually my wish came true now. You are the angels and I can see you every day.” It was the most beautiful, touching thing we’ve ever heard.
Why am I telling you about this at Easter? That’s how long it took for me to realize why Bojka was so despaired. She was afraid that from now on she would have to do without the magical part of the holiday. I admit, we put much thought into how it should be from now on. The usual choreography had become an integral part of the holidays, it’s not easy to just up and rewrite it. Bojka found the solution instinctively: she asked us, if we can, to hide the presents at Easter just like we used to. But she’s joining the team, too, she’s making presents that can be found. And with that we have the reassuring continuity.
So we held the egg and gift hunt this year, too. The only thing that had changed was that before she appeared at the top of the stairs, Bojka yelled down, “Are you ready yet?” :-)))